Kozmix:Kell még egy szó

Kell még egy szó mielőtt mennél, kell még egy ölelés, ami végig elkísér. Az úton majd néha gondolj reám, ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár! Nézz rám, és lásd: csillagokra lépsz, nézz rám, tovatűnt a régi szenvedés. Hol a fák az égig érnek, ott megérint a fény, tudod jól, hova mész, de végül hazatérsz. Refr.1: Szállj, szállj sólyomszárnyán, három hegyen túl! Szállj, szállj, ott várnak rád, ahol véget ér az út! Úgy kell, hogy te is értsd: nem éltél hiába, az a hely, ahol élsz: világnak világa. Az égig érő fának, ha nem nő újra ága, úgy élj, hogy Te legyél virágnak virága. Refr.2 : Szállj, szállj sólyomszárnyán, három hegyen túl! Szállj, szállj, én várok rád, ahol véget ér az út! Nézz rám, s ne ígérj, nézz rám, sose félj! Ha nincs hely, ahol élj, indulj haza felé!

Edda:Elhagyom a várost

Magányosan állok egy sötét udvaron Egy régi, ócska lámpa csendesen lobog Sorra kidőlt padok közt lépkedek Kevés a hely, ahova léphetek. A sarkon áll egy alak, rám vigyorog, Szólni nincs kedvem, hát tovább indulok, A régi téren talán vár még valaki, Vele jó lesz egy cigit megosztani. Egyszer, egy szép napon, tudom, hogy elhagyom A várost, ahol élek. Mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott, Igen, holnap, holnap indulok. Talán csak megszokásból indultam tovább, Mereven bámultam a házak ablakát, A pályaudvar, egy megszokott állomás Az egész egy furcsa látomás. Aztán csend, és újra csend, A sárga Hold álmosan figyel. Tudom, hogy nem felejted, mennyit álltam itt, Tudom, hogy nem felejted, mennyit vártam itt. Egyszer, egy szép napon, tudom, hogy elhagyom A várost, ahol élek. Mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott, Igen, holnap, holnap indulok.